A Google AMP jelentősége, vagyis egy adott weboldal mobileszközön való megjelenítése egyre meghatározóbb a keresőoptimalizálás és a tartalommarketing területén. Magyarországon is egyre magasabb, már 50% feletti az okoseszközök penetrációja a lakosság körében.
A jelen időszakban megfigyelhető trendek arra utalnak, hogy a hazai mikro-, kis és középvállalati szektorban is szükséges lépéseket tenniük a vállalatoknak honlapjuk optimalizálására ezen a téren. Ennek oka, hogy a fogyasztók jellemzően használják ezen eszközeiket információk eléréséhez.
A Google 2015 áprilisában önálló mobil algoritmust vezetett be, amellyel célja, hogy a mobilra optimalizált oldalakat helyezési szempontból pozitívan díjazza. A 2015-ös év másik újdonsága az amerikai vállalattól, hogy a keresési eredményeknél jelöli, hogy mobilbarát e az adott keresett weboldal. További, ehhez kapcsolódó újdonság, hogy a nem mobilbarát oldalakat negatívan értékeli a Google. A magyarországi helyzetet vizsgálva megállapíthatjuk, hogy ebben a tekintetben van hová fejlődnie a magyarországi honlapoknak, ezen versenyhátrányt minél hamarabb ki kell küszöbölni, mivel nehezíti az érdeklődők tájékozódását, amennyiben a vállalati honlap nem mobilbarát.
Az Google AMP egy betűszó, amely az Accelerated Mobil Pages rövidítése. A Google múlt év októberében jelentette be, hogy egy önálló, mobilokat megcélzó projektet indít el, amely a fenti, Google AMP rövidítést kapta. A projekt célja, hogy a honlapokat a mobiltelefonokon a felhasználók minél nagyobb élménnyel, tartalommal használhassák. A cél a felhasználóbarát élmény növelése volt, a betöltési sebesség radikális növelésének elérésével. A mobilbarát oldalak 2016 februárjától gyorsabban töltődnek be a Google lépéseinek köszönhetően, továbbá februártól önálló jelzést is ad számukra a Google.
Így a elsősorban a hír és blogok oldalak esetében minél előbb meg kell lépni az Google AMP-platformosítást, és a reszponzív design kialakítását.
A Google 2015 őszétől tehát az Google AMP (gyorsított mobil oldalak) esetében a mobiloptimalizálást kellően a fókuszba helyezi, olyannyira, hogy a Search Console-ban is látható az adott oldal Google AMP-s hibái.
A felület a Google Search Console Keresési Megjelenés Accelerated Mobile Pages menüpontjában tekinthető meg a felhasználók számára. A menüpont két szempontból is hasznos információkkal szolgál. Egyrészt megtekinthetőek a hibák alakulásai, másrészt pedig egy adott url-bontást is lehetővé tesz.
A fejlesztés, és az irány okait a Google azzal indokolta, hogy egyre szélesebb körben terjedtek el azon eszközök az internetfelhasználó körében, amelyek igénylik az ilyen típusú optimalizálását a webes tartalmaknak. A hibajelző pedig egy konkrét segítség, támpont az adott weboldal üzemeltetőjének, a programozóknak arról, hogy milyen lépéseket kell megtenni a probléma kiküszöböléséhez.
Bár az első szakértői vélemények szerint a Google ezen változtatása elsődlegesen a hírtartalmakat fogja érinteni, a Google múlt havi tájékoztatása keretében a Dave Besbris vezető szakember által mondottak szerint a találati oldalakban már nemcsak a hírtartalmak láthatóak a jövőben az Google AMP találati listákon. Az általa elmondottak arra engednek következtetni, hogy egyrészt a Google a jövőben jelentős hangsúlyt helyez az AMP-re, másrészt minden tartalomra ki kívánja ezt terjeszteni.
